Login to make your Collection, Create Playlists and Favourite Songs

Login / Register
Gyógyítás szívvel-lélekkel - Beszélgetés Dr. Kecskés Mária, gyöngyöspatai háziorvossal, címzetes főorvossal

00:16:52
Report
„Mindig is háziorvos szerettem volna lenni, és már az egyetem elkezdése előtt is tudtam, hogy ez lesz az én utam. Azt is tudtam, hogy faluban szeretnék dolgozni, hogy együtt éljek azokkal az emberekkel, akiknek az egészségéért úgymond felelős leszek” – dr. Kecskés Mária, gyöngyöspatai háziorvos, címzetes főorvos, a Richter Érdemérem Díj Prevenció kategóriájának idei díjazottja beszélt erről a Womanpower-ben.  A doktornő 33 éve igyekszik tenni a helyi közösségért, felhívva a figyelmet a prevencióra, a szűrővizsgálatok, valamint az egészségmegőrzés fontosságára. A Richter Gedeon Nyrt. egyébként idén harmadik alkalommal díjazta azokat a háziorvosokat, akik a betegkommunikáció, a prevenció, illetve a tudomány vagy innováció területén értek el kiemelkedő eredményeket. Az érdemérem célja, hogy támogassa az olyan innovatív ötletek, jó gyakorlatok adaptálását, amelyek elősegíthetik az egészségügy további modernizációját.  #womanpower⁠ ⁠#KutasiJudit⁠ ⁠Judit Kutasi⁠ ⁠#példaképek⁠ ⁠⁠⁠⁠#⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠különlegesnők⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠#inspirálótörténetek⁠⁠⁠⁠⁠⁠ ⁠⁠⁠⁠⁠⁠#radiocafe #Richter #podcast⁠

Gyógyítás szívvel-lélekkel - Beszélgetés Dr. Kecskés Mária, gyöngyöspatai háziorvossal, címzetes főorvossal

View more comments
View All Notifications